Refisek az ország egyetlen angol nyelvű „Ki mit tud?” versenyén

November 6-7-én öt diákunk képviselte iskolánkat a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium szervezésében már hatodik alkalommal megrendezett Hungarian Bilingual School Festival-on, mely idén az eddiginél is több, közel 400 résztvevővel pörgette fel a dunántúli kisváros életét. Iskolánkat Domahidi Olga, Matei-Szabó Lilla, Matei-Szabó Tímea, Sánta Ivett és Kereszti Bulcsú Lél 10.d osztályos tanulók képviselték, akik – a versenykiírásnak megfelelően – lelkes amatőrök módjára varázsolták a 90-es évek Amerikáját a színpadra az Aqua ikonikus Barbie Girl című számával. A színpadi megmérettetés mellett jutott idő a pápai Várfürdő kipróbálására és egy kis győri városnézésre is.

A versenyzőket Kozma Kornélia tanárnő kísérte Pápára, felkészítő tanáruk Dr. Kovács-Csatári Annamária volt.