Az idén 60. alkalommal rendezte meg a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium a Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét. A verseny zsűrije a szép kiejtés mellett az értelemtükröztető felolvasás minél tökéletesebb megvalósítását díjazta. A jubiláló rendezvény gimnáziumi kategóriájában iskolánk diákja, Pataky Lídia Edit 11. A osztályos tanuló az Anyanyelvápolók Szövetsége különdíjábanOlvass tovább

Ebben a tanévben kilenc, különböző terülten munkálkodó kollégánk nyerte el a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjat. Az országos és nemzetközi versenyeredmények és a tehetséggondozásban elért sikerek szakmai elismeréseként ítélik oda minden évben a kiemelkedő pedagógusoknak. Nagyon büszkék vagyunk tanáraink sikerei és arra, hogy ilyen nagyszerű szakemberek tanítják a ránk bízott fiatalokat.Olvass tovább

A 9.A osztálytermi színházi nevelési előadáson vett részt a múlt héten. Jon Fosse Halál Thébában című drámája nyomán rendezett interaktív előadásba kapcsolódtak be diákjaink. Fantasztikus volt látni, ahogy belehelyezkednek a darab konfliktusába és együtt dolgoznak a saját válaszaikon egy számukra új közegben, a színjátszás és dráma világában. Köszönjük a CsokonaiOlvass tovább

Filozófusaink közül öten (Cseh Domokos 11.D, Göncző László 12.A, Kiss Szabolcs 11.D, Porkoláb Izsák 12.A, Potos Áron 12.B) is bejutottak az OKTV második fordulójába. Nagyon örülünk a fiúk kiemelkedő eredményének különösen azért, mert az Internátusban szabadidejükben kezdtek szakkörre járni és megismerkedni ezzel a tudománnyal, amelyet egyre magasabb szinten sajátítanak elOlvass tovább

Pataky Lídia Edit (11.A) a Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Országos Verseny döntőjébe jutott debreceni első helyezettként. Nem csupán ezért az eredményéért vagyunk büszkék rá, hanem azért is, mert a magyar OKTV második fordulójába is bejutott ebben a tanévben. Sok erőt és kitartást kívánunk a felkészüléshez. Felkészítő tanára: Usztics AnikóOlvass tovább

Juhász Anna, Prima-díjas irodalmár, kulturális menedzser, a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomszakmai munkatársa immár négy éve járja az országot, hogy rendhagyó irodalomóráival és beszélgetéseivel közelebb hozza az olvasás és az irodalom szeretetét a fiatalokhoz. Ezek az alkalmak a klasszikus és kortárs magyar irodalom világába vezetik be a diákokat – élményszerűen, kérdezve,Olvass tovább

Az MCC Vitázz! Kárpát-medencei középiskolás vitaverseny debreceni regionális fordulóján iskolánk Triumvirek csapata – Gál Tamás, Göncző László és Tóth Mátyás – 4. helyezést ért el. Egyéni teljesítményük is meggyőző volt, hiszen Göncző László 5., míg Tóth Mátyás 7. helyezett lett.Felkészítőjük: Usztics Anikó (Foto: Facebook – MCC Vitaakadémia)Olvass tovább

Mélyen felkavaró előadáson vettek részt diákjaink az Egyetemi Templomban. Lackfi János a Medveles című drámájába az apa-fiú kapcsolat mélységeibe és magasságaiba repítette a nézőt. Bármely generáció életét is nézzük ugyanis, újra és újra meg kell küzdeni az önértelmezés, önazonosság és útkeresés kérdéseivel a különböző életkorokban. A csodálatos színészi játék azonnalOlvass tovább

Pataky Lídia Edit 11.A osztályos tanulónk megnyerte az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei döntőjét. Ezzel a sátoraljaújhelyi országos döntőbe jutott. Szeretettel gratulálunk, és sok erőt kívánunk a további felkészüléshez is. Felkészítő tanára: Usztics AnikóOlvass tovább

A magyar költészet napja alkalmából három végzős osztályunk az elmúlt héten megzenésített verseket énekelt a nagyszünetben. Természetesen mindhárom napra jutott József Attila költeményeiből is egy-egy gyöngyszem. Köszönjük a tanárkollégák lelkes, segítő közreműködését.Olvass tovább