Idén is megrendeztük Diáknapot, amely változatos programokkal és izgalmas lehetőségekkel várta a diákokat. A nap Kahoot-kvízzel indult az osztálytermekben, ahol a tanulók játékos formában mérhették össze tudásukat. Ezt követően érdekes előadások következtek. Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem akadémikusa és egyetemi tanára a „Fenntartható fejlődés: Háttal a valóságnak” című előadásábanOlvass tovább

Kilencedik alkalommal adott otthont iskolánk a középiskolások tornaversenyének, ahol a résztvevők látványos gyakorlatokkal, kitartással és sportszerű küzdelemmel bizonyították felkészültségüket. A rangos megmérettetésen iskolánk csapata kiemelkedő teljesítménnyel aranyérmet szerzett. A versenyen „A” és „B” kategóriában 4 fiú- és 8 lánycsapat, valamint egyéni versenyzők mérhették össze tudásukat. Tornakupánk kiváló lehetőséget biztosított arra,Olvass tovább

Gyeskó Csongor (10.B) az Országos Amatőr Gokart Bajnokság második fordulójában 75 kg súlyú kategóriában rajt cél győzelmet aratott február utolsó napjaiban. Szeretettel gratulálunk!Olvass tovább

Idén a 11.B osztály készítette el iskolánk március 15-i ünnepi műsorát, amelyet a reggeli áhítat, belső szabadságról szóló elgondolkodtató üzenete után tekintettünk meg a Kollégium történelmi helyszínén, az Oratóriumban. A diákok sokszínű és tartalmas előadással emlékeztek meg a szabadságharc hőseiről és a forradalom eszméiről. Az egykori budapesti események dramatizált formábanOlvass tovább

A kilencedikes lány kollégisták a Debreceni Református Kollégium Múzeumának „48-as” múzeumpedagógiai foglalkozásán vehettek részt, hangolódva a március 15-i megemlékezésre. A foglalkozás témája a Debreceni Református Kollégium szerepe az 1848–49-es szabadságharcban. Nyíri Fruzsina múzeumpedagógus vezetésével először az Oratóriumban foglalhattunk helyet az egykori politikai szerepvállalók padjaiban, valamint értékes információkat kaptunk az 1848–49-esOlvass tovább

Az idei tanévben öt diákunk jutott tovább a biológia OKTV 2. fordulójába. Közülük SZABÓ BALÁZS (12.b) a legjobbak közé is bekerült, így részt vehet az április 18-i budapesti döntőben. Szívből gratulálunk és sikeres versenyzést kívánunk a továbbiakban! Uherkovich Zoltán, felkészítő tanárOlvass tovább

Az idei tanévben is kiírjuk számotokra az ösztöndíj pályázatokat. Itt az oldalon lentebb megtaláljátok a szükséges dokumentumokat. Olvassátok el a pályázatok  tájékoztatóját és jelentkezés esetén küldjétek be az adatlapot a megadott határidőig a refi@drkg.hu email címre vagy személyesen is leadhatjátok az iskola titkárságán. – Dr. Szendi Balázs díj  – Dr. Tóth KálmánOlvass tovább

Március 12-én, csütörtökön 42 kisrefis és Kölcsey-s diák barangolt a labirintusok világában matematika tanáraink irányításával. Izgalmas logikai feladatokat oldottak meg csapatban, zsetont (néha édességet) gyűjtöttek a labirintusban. Köszönjük a lekes részvételt: Műszaki munkaközösségOlvass tovább