Diákbeszámoló a mentálhigiénés foglalkozásról

A 11. D osztály január 23- án egy különleges tanórán vehetett részt, egyik kedves osztálytársunk édesanyja, Méhesné Szondi Csilla mentálhigiénés szakember által. A foglalkozás keretében külön a fiúk, illetve a lányok számára tartott két 45 perces tanórát. Az óra fő témája a személyes határaink meghúzása, valamint az önbecsülés és az önkifejezés volt.
A foglalkozás során lehetőségünk volt kötetlen beszélgetésre kisebb csoportokban, illetve osztályszinten egyaránt. Különböző kérdésekre válaszolva és témákat kifejtve betekintést nyerhettünk életünk olyan területeibe, amelyekkel a hétköznapokban ritkán foglalkozunk. A különféle szituációkat átgondolva mindenki megtapasztalhatta, mennyire képes nemet mondani, illetve mennyire befolyásolható egy adott helyzetben. A nyílt beszélgetések során bizalmas gondolatokat is megosztottunk egymással, ami fontos szerepet játszik az osztályközösség építésében.
Úgy gondolom, ez az alkalom mindenki számára tanulságos és elgondolkodtató volt. Véleményem szerint mindannyian át tudtuk értékelni, hol szükséges meghúznunk a saját határainkat, és hogy néha önmagunkat kell mások elé helyeznünk, hiszen a mentális egészségünk a legfontosabb.

(Nemes Szonja 11. D)