Az adventi istentiszteletről
Vasárnap délelőtt iskolánk tanári kara és diáksága együtt gyújtotta meg zenakar adventi dallama mellett az első gyertyát a koszorún az úrvacsorás istentiszteleten az Oratóriumban. Iskolalelkészünk, Berényiné Csinády Melinda a ránk várakozó Isten hívására és zörgetésére hívta fel a figyelmünket a laodíceai gyülekezet példáján keresztül. A zenekar által kísért énekeskönyvi énekekOlvass tovább
Vendégszolgálat a précesen
Az elcsendesedésre és az Úrral való királyi találkozás örömére hívta diákjainkat Tóth-Mihala Veronika, a Kossuth utcai Gyülekezet lelkipásztora, advent első vasárpját megelőző szombaton este. Köszönjük őszinte, személyes hangvételű gondolatait, amelyek befelé figyelére indítottak valamennyiünket!Olvass tovább
Egy érdekfeszítő nap a pályaválsztás jegyében
Hogyan lehetek sikeres? Milyen pályát válasszak, ha olyan kiteljesedett, boldog felnőtt szeretnék lenni, aki szereti is a munkáját? Melyik egyetemen találhatom meg a számításaimat? Hogyan induljak el, ha igazán magam sem tudom még, hogy mi érdekel? Ezek csak néhányak a diákok részéről gyakran megfogalmazott kérdésekből, hiszen a gimnazistákat már kilencediktőlOlvass tovább
Újabb aranyérem súlyemelésből
A Debreceni Területi Minősítő Versenyen diákunk, Halász Zsolt (11.B) ismét a dobogó legfelső fokán állhatott. Súlyemelésben 93 kg-t ért el, lökésben 113 kg-t, amely összetettben 206 kg-ot jelenett. Nagyon büszkék vagyunk rá, és szeretettel gratulálunk!Olvass tovább
Pályaorientáció az Agórában
Tizedikeseinkkel részt vettünk a WATCH program bemutatásán a Tudományos Élményközpontban. A projektalapú program célja, hogy a valós életből vett mérnöki feladatok megoldásán keresztül, élményszerűen tegye vonzóvá ezt a pályát a tizenévesek számára. Röviden bepillanthattunk a tervezés és a robotika világába is. Bár a lehetőség kimondottan lányoknak szól, a fiúk isOlvass tovább
Zongoraszó töltötte be az iskolát
Mányi Viktória (11.D) játéka az elmúlt hetekben többször is megörvendeztette tanárainkat és diákjainkat. Erik Satie és Claude Claude Debussy csodálatos darabjai lelassulásra indítottak bennünket advent felé közeledve. Köszönjük az érékes pillanatokat!Olvass tovább
Különdíjas életfa
A XVII. ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLÁS KÉPZŐMŰVÉSZETI DIÁKTÁRLATON iskolánkbólBubán Anna 10/D osztályos diákunk „A Paradicsomkert fái-Életfa” című festményével különdíjban részesült. Az országos képzőművészeti versenyen 48 iskola (ezek között több művészeti középiskola is részt vett) 150 diák több mint 200 alkotása közül az első három díj mellett 5 különdíjat osztottak ki az arraOlvass tovább









