Az idei tanévben öt diákunk jutott tovább a biológia OKTV 2. fordulójába. Közülük SZABÓ BALÁZS (12.b) a legjobbak közé is bekerült, így részt vehet az április 18-i budapesti döntőben. Szívből gratulálunk és sikeres versenyzést kívánunk a továbbiakban! Uherkovich Zoltán, felkészítő tanárOlvass tovább

Reszegi Dániel és Tóth Patrik iskolánk 11. A osztályából bejutottak a Szegedi Tudományegyetem által szervezett XV. Jakucs László Nemzetközi Földrajzverseny döntőjébe. A 461 csapatot számláló mezőnyből az első ötven csapat fog áprilisban megmérettetni két felvonásban Szegeden. Felkészítőjük: Katona Péter földrajztanár. Olvass tovább

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium immár 27. alkalommal rendezte meg a Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia-környezetvédelmi Versenyt. Az első fordulóban közel 1000 diák vett részt, ahonnan 88 tanuló jutott be a három kategória döntőjébe. Iskolánkból idén Kocsis Krisztina Jázmin (10.b) és Szabó Balázs (12.b) került be a miskolci döntőbe. IttOlvass tovább

A 11. évfolyamos emelt szintű, valamint 12. évfolyamos középszintű biológia fakultációs diákjai szakmai látogatáson vettek részt a Debreceni Egyetemen.Elsőként a Kémia Intézet Szerves Kémiai Tanszékére látogattak, ahol Tóthné Dr. Illyés Tünde Zita vezette körbe őket. A tanulók betekintést kaptak a tanszék működésébe, a hallgatóközpontú légkörbe, valamint megismerhették azokat a korszerű laboratóriumokat és eszközöket,Olvass tovább

Nagyon büszkék vagyunk, hogy idén öt diákunk, Csiki Madlen (11.B), Balogh Márton (12.B), Lőrincz Dorka (12.B), Szabó Balázs 12.B és Széles Hanna (12.B) bejutott a biológia OKTV második fordulójában, valamit Kocsis Jázmin (10.B) és Szabó Balázs (12.B) az Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny döntőjébe. A diákok további felkészüléséhez sok erőtOlvass tovább

A természetkuckó idei utolsó alkalma a csillagászat területére vezetett. A két általános iskolából közel 40 diák volt kíváncsi a távcsővel való ismerkedésre, a Naprendszer és az azon kívüli bolygókra. Az időjárás nem tette lehetővé a közvetlen észlelést, elsősorban a Napot nézhettük volna meg, így viszont csak a Nagytemplom csillagára irányítottukOlvass tovább

Az idei tanévben folytatódott az iskolánkban az MTA Középiskolai Alumni Program. Idén négy előadásra került sor, amelyek az orvosi élettan, a kormeghatározás és az orchideák rejtelmeibe vezették be a hallgatókat. A neves előadók segítségével jobban bepillantottunk a kutatás nehéz és a tudomány titokzatos, ugyanakkor gyönyörű világába. Az idei előadók: NagyonOlvass tovább

A biológiai foglalkozás után színpompás kísérletekkel kápráztatta el az általános iskolás diákokat kémiatanár csapatunk. Sőt maguk a fiatalok is kipróbálhatták magukat vegyésztanoncként miközben lelkesen öntögették a kémcsövek tartalmát – természetesen szigorú felügyelet mellett. 🙂 Örülünk, hogy ismét ilyen sok természettudomány iránt érdeklődő felső tagozatossal találkozhattunk a Kisrefiből és a Kölcseyből.Olvass tovább

Hat diákunk a 2025. évi Országos Tudományos és Innovációs Olimpia Észak-Alföldi regionális fordulóján vett részt a Debreceni Egyetemen november 3-án. Ujvári Balázs 3. helyezést ért el, Grubisics Botond az Agora különdíját kapta. Ők eredményükkel a következő fordulóba jutottak. Szeretettel gratulálunk nekik és további sok sikert kívánunk. (Bán István – fizikatanár)Olvass tovább