Március 4-én este kilenc fős csapatunk Kovács Anita és Rapi Edit tanárnők kíséretével megérkezett Berlinbe. A hosszú utazás után izgatottan vártuk, hogy felfedezhessük a várost és megkezdődjön a közös programunk. Másnap reggel városnézéssel indítottunk, amely során megismerkedtünk Berlin nevezetességeivel. Ezt követően tovább indultunk Nienburgba, ahol a fogadócsaládjaink vártak bennünket. MindannyianOlvass tovább

A Digitális témahét egyik programjaként a 9.A osztály a Debrecen Televízió épületébe látogatott el, ahol technikai bejárás keretében megnézhették érdeklődő diákjaink, hogyan készülnek a képernyőre kerülő különféle típusú műsorok. Köszönjük a DTV munkatársainak ezt a nem mindennapi élményt!Olvass tovább

Németh Máté (10.C) első helyen végzett a rangos Báthory István Nemzetközi Történelemversenyen. A többfordulós megmérettetés során a résztvevők írásbeli feladatsort oldottak meg, forrásokat elemeztek, valamint a döntőben szóbeli bizottság előtt átfogóan mutatták be tudásukat. Nagyon büszkék vagyunk diákunkra, nagy szeretettel gratulálunk ehhez a kimagasló eredményhez. Felkészítő tanára: Szabó DóraOlvass tovább

Március 16-20. között az egész országban számos program valósult meg az Agykutatás Hetén. Ehhez mi is csatlakoztunk, így a 11-12. évfolyamos biológia-kémia tagozatos diákjaival több előadáson vettünk részt a Debreceni Egyetemen. Hallottunk az érzelmek biológiájáról, az alvás-ébrenlét neurológiai hátteréről, de kalandoztunk a neuronok között is. Az előadások mellett meglátogattuk azOlvass tovább

Két kilencedikes diákunk is bejutott a nívós Kosáry Domokos Országos Történelemverseny döntőjébe. Szeretettel gratulálunk Pluhár Zsófiának és Bezzegh Blankának, valamint felkészítő tanáraiknak Szabó Dórának és Usztics Anikónak. Sok erőt kívánunk valamennyiüknek a készüléshez az utolsó megmérettetés előtt.Olvass tovább

A 9.A osztálytermi színházi nevelési előadáson vett részt a múlt héten. Jon Fosse Halál Thébában című drámája nyomán rendezett interaktív előadásba kapcsolódtak be diákjaink. Fantasztikus volt látni, ahogy belehelyezkednek a darab konfliktusába és együtt dolgoznak a saját válaszaikon egy számukra új közegben, a színjátszás és dráma világában. Köszönjük a CsokonaiOlvass tovább

Kilencedik alkalommal adott otthont iskolánk a középiskolások tornaversenyének, ahol a résztvevők látványos gyakorlatokkal, kitartással és sportszerű küzdelemmel bizonyították felkészültségüket. A rangos megmérettetésen iskolánk csapata kiemelkedő teljesítménnyel aranyérmet szerzett. A versenyen „A” és „B” kategóriában 4 fiú- és 8 lánycsapat, valamint egyéni versenyzők mérhették össze tudásukat. Tornakupánk kiváló lehetőséget biztosított arra,Olvass tovább

Gyeskó Csongor (10.B) az Országos Amatőr Gokart Bajnokság második fordulójában 75 kg súlyú kategóriában rajt cél győzelmet aratott február utolsó napjaiban. Szeretettel gratulálunk!Olvass tovább

Az idei tanévben öt diákunk jutott tovább a biológia OKTV 2. fordulójába. Közülük SZABÓ BALÁZS (12.b) a legjobbak közé is bekerült, így részt vehet az április 18-i budapesti döntőben. Szívből gratulálunk és sikeres versenyzést kívánunk a továbbiakban! Uherkovich Zoltán, felkészítő tanárOlvass tovább