Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon az Oratóriumban gyűltünk össze istentiszteleti közösségre. A reformáció eseményeire emlékezve, az iskolalelkész, Berényiné Csinády Melinda, a Solus Christus – „Egyedül Jézus Krisztus” hitelv köré gyűjtötte az igehirdetés gondolatait János evangéliuma alapján. A diákok ugyanis egész héten a folyosón lévő imaséta által a reformációOlvass tovább

A szalagtűző minden évben felemelő és gyönyörű esemény iskolánkban, hiszen maturanduszaink ekkor kapják meg a picike szalagjukat a Nagytemplomban, amely az egész világnak hirdeti, hogy ők már az utolsó évet töltik közöttük. A bálon a gyönyörű nyitótáncok így nem csupán az estét nyitották meg ünnepélyes lendületességükkel, hanem azt is megmutatták,Olvass tovább

Október 22-én nyolcan vettünk részt a hagyományos fáklyás felvonuláson a BME-től a Bem-térig. Iskolánkból még négyen később csatlakoztak hozzánk: a Gloria Victis történelmi vetélkedő résztvevői.  Kárpát-medence minden részéről sereglettek a középiskolások, Erdélytől Felvidékig, Kárpátaljától Délvidékig, és természetesen az anyaországból is több ezren voltak jelen. A Honvédség 175. évfordulója alkalmából megrendezettOlvass tovább

A 11.D osztály tanulói megrendítően drámai módon segítettek tanárainknak és diákjainak emlékezni az 1956. október 23-i eseményekre felelevenítve az egykori történéseket. Jó volt együtt, az egész iskola közösségében, megállni és végiggondolni, hogy mit jelentenek számunkra olyan fogalmak manapság, mint a szabadság, felelősségvállalás és áldozat. Köszönjük Szabó Dóra tanárnő felkészítő munkáját.Olvass tovább

Önfeláldozás, hősiesség, szenvedés, halál. Nehéz és súlyos szavak. Különösen a mai világban, amikor az egyén céljai, kiteljesedése, boldogulása a meghatározó érték. Távol vannak tőlünk, vagy inkább mi távolodunk el attól a világtól, ahol mindez megjelent egykor. Minden évben megrendítő október 6-a reggele az Oratórium falai között. Megállunk, emlékezünk és közbenOlvass tovább

Határontúli, több napos osztálykirándulását istentiszteleti szolgálattal is összekötötte a 11.A osztály. A sarmasági református gyülekezetben mérhetetlen nagy vendégszeretettel fogadták diákjainkat. Életre szóló élményt jelentett nekik a találkozás, a sok kedves szó. Isten áldja meg a gyülekezet egész közösségét és vezetőit egyaránt!Olvass tovább

Különleges zenei csemegében részesültek iskolánk tanulói a csendesnap zárásaként. A csodálatosan felújított Egyetemi Templom adott helyet a középkori világzenét játszó Bordó Sárkány Zenekarnak. A sodró lendületű, ritmusos dallamok annyira fellelkesítették diákjainkat, hogy voltak közöttük olyanok, akik nem csupán ülve ringatóztak a zene ütemére, hanem táncra is perdültek a széksorok között.Olvass tovább

A jó kezdet mindig meghatározó, legyen szó az élet kisebb-nagyobb dolgairól, vagy épp az új tanévről. A mi diákjaink jókedvűen, énekszóval és egy lebilincselő előadással vágtak neki a következő hónapoknak. Thoma László Budapest, gazdagréti lelkipásztor, egykori vallástanár személyes történetei és lendületes stílusa magával ragadta tizenéveseink figyelmét. Szórakoztató illusztrációival remekül rávilágítottOlvass tovább

Fontos, hogy a tanév első napjaiban olyan lelki üzenetet kapjanak fiataljaink, amely segítséget jelenthet nekik a következő hónapok során. A csedesnapi programok sorát egy olyan izgalmas beszélgetéssel nyitottuk, amelyre egykori refis diákokat hívtunk egyrészt a debreceni lelkészek közül, másrészt a tantestületből, hogy meséljenek a gimnáziumi éveikről, tanárikról, az egykori csendesnapokrólOlvass tovább