Iskolánk ifjúsága verssel, néptanccal, kiállítással és igazgatőnő gondolataival emlékezett arra, hogy bár magyarságunk széttagolt, mi mégis összetartozunk, éljünk bárhol is a nagyvilágban. Ez a gondolat különösen fontos iskolánkban, hiszen diákjaink közül igen sokan érkeztek Erdélyből, Kárpátaljáról és Felvidékről.Olvass tovább

Szomorúan hálás szívvel búcsúztunk el három végzős osztályunktól. Kora reggel, hagyományainkhoz hűen, a 11. évfolyamosok által feldíszített folyosókon, a tanárok és diáktársak sorfala között, énekszóval köszönt el egykori iskolájától 82 diákunk. A meghatottság könnycseppjei, a hosszú ölelésesek, illetve az utolsó köszönő és bátorító szavak kísérték őket ezúttal utoljára a jólOlvass tovább

Kirándulásra indulva nem árt előre felkészülni az útra, hiszen érhetnek bennünket váratlan kalandok, találkozások, és részünk lehet olyan élményekben, amelyekről nem is álmodtunk korábban. Nincs ez másként a Szentírás forgatása közben sem. Megismerése olyasmivé válhat számunkra, mint egy izgalmas lelki túra. Erre a felfedezésre hív bennünket a Kálvin Kiadó ésOlvass tovább

Diákönkormányzat újabb nagyszerű, egész napos programmal örvendeztette meg fiataljainkat. A nap első része a táncoké volt. Ezúton is köszönjük a Silver Wings Egyesület Fusion csapatának és a Hajdú Táncegyüttes táncosainak a segítségét, és diákjaink közül a Kis és Csige testvérek közreműködését. Jó volt látni, ahogy diákjaink elképesztő energiával és lelkesedésselOlvass tovább

Gimnáziumunk 9. évfolyama a Honvédtemetőben járt az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében.  A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetének közös szervezésében diákjainknak a sírok között végzett munka mellett, lehetősége nyílt egy rögtönzött történelem órán is részt venni. Megismerhették a honvédtemető, illetve az ott nyugvó hősök történetét Csákvári Sándor történésztől, akiOlvass tovább

Mindenki örömmel teli lelkesedéssel várta a szünet előtt tanítás utolsó perceit, de ezúttal lelki megtorpanásra késztető passiós istentisztelettel zártuk a délelőttöt. Vezető vallástanárunk, Fehér Norbert az áldozatvállalás felelősségére, a világot és életeket átalakító voltára, illetve magányos voltára hívta fel tanáraink és diákjaink figyelmét Jézus szenvedésének tükrében Márk evangéliumának gondolatai alapján.Olvass tovább

Nem volt könnyű soha sem tizenévesnek lenni, jó döntéseket hozni és elindulni az életben! Manapság pedig, amikor minden folyamatosan változik, oly sok a választási lehetőség és bizonytalanság a jövőt illetően, talán még nehezebb. Ebben az életre szóló kalandban próbáltunk segíteni diákjainkat, amikor meghívtuk Dr. Kádár Annamáriát, a mesepszichológia szakértőjét. SzemléletesOlvass tovább

2023 március 25-én a debreceni Refi rendezte az Áprily Lajos Vers- és Prózamondó Versenydöntőjét. Szombat délelőtt a hazai református gimnáziumok 25 legjobb szavalója mutatkozott be azévfordulókhoz kapcsolódó versek előadásával. Egy Petőfi-verset és egy Istent megszólító költeménytadtak elő különböző felfogásban, stílusban, de egyöntetűen igényesen. A háromtagú zsűri – Áfra János, Gábor-TóthOlvass tovább

Tantestületünk jó hangulatú kiránduláson vett részt Miskolcon és Bükkszentkereszten. Az első nap szeszélyes időjárása sem csorbíthatta lelkesedésünket, amikor megtekintettük a római katolikus minorita templomot, majd rácsodálkoztunk görögkeleti ortodox Szentháromság-templom egész falat betöltő, káprázatosan szép ikonosztázára. Délutáni hóesésben érkeztünk meg a Bükki Csillagdába, ahol az interaktív kiállítás és 3D-s filmvetítés tanítvaOlvass tovább

Minden évben megrendítő azon a helyen felidézni a forradalom eseményeit, amely a magyar szabadságért való politikai küzdelmek egyik központi helyszíne volt 1849-ben. Ezúttal a 11.D osztály igényes, irodalmi, zenés műsora emlékezetett bennünket az Oratóriumban a március 15-e történéseire. Jó volt elidőzni Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihány költeményei mellett és felidézniOlvass tovább