Séta a templomromhoz
Az Önképzőkör szervezésében marokonyi, lelkes diák csapatunk Zelemérig túrázott a hétvégén. Rácsodálkoztak az eredei séta közben a teremtett világ apró csodáira a tavaszi napfényben.Olvass tovább
Kollégiumi nap a Nagytemplomban
Régi hagyomány, hogy május utolsó vasárnapján tanári karunk és diákságunk ellátogat a Nagytemplomi Gyülekezetbe. Fehér Norbert vezető vallástanár hirdette Isten Igéjét az imádság fontosságáról, annak mikéntjéről a Római levél szavai alapján (Róm 8:26). Diákjaink is rész vettek a szolgálatban igeolvasással, imádsággal, egy lélekemelő F. Schubert zongoradarabbal és egy csodálatos, hálaadóOlvass tovább
Részt vettünk a Debreceni Református Napok rendezvényén
Lelkes diákjaink bemutatták iskolánk életét a résztvevőknek, segédkeztek a regisztrációnál és a gyermekszolgálatnál. Különleges színfoltot jelentettek az Emlékkertben a tógásaink. Sokan megálltak képet készíteni a fotófalunknál, vagy emlékezni saját gimnazista éveikre az életképek, kisfilmek megtekintésekor, a gerundium megemelésekor. Jóhangulatú beszélgetések, történet mesélések születtek a találkozásokból. Köszönjük tanulóink igyekezetét és szolgálatkészségét!Olvass tovább
Áldozócsütörtök a Nagytemplomban
Jézus mennybemenetelére emlékeztünk a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának és a Dóczy Gimnázium tanulóival együtt a Nagytemplomban. A hagyományoknak megfelelően ezen az alkalmon kerültek kibocsátásra a Hittudományi Egyetem lelkészszakos hallgatói pünkösdi legációra. Felemelő érzés volt együtt lenni a tele templomban, hiszen több mint ezer kis- és nagydiák gyűlt össze tanáraikkalOlvass tovább
Istentisztelen a Széchényi kerti Református Gyülekezetben
Vasárnap a kollégiumban maradó diákjaink buszra szálltak és ellátogattak a Széchényi kerti Egyházközségbe, ahol a gyülekezet tagjai nagy szeretettel vették őket körül. Fiataljaink igeolvasással és imádsággal szolgáltak az istentiszteleten. Köszönjük a kedves fogadtatást és a találkozás örömét!Olvass tovább
Debreceni Református Kollégium Baráti Köre találkozójának programja
Mindenkit szeretettel hívunk május 28. szombatra, hogy együtt vegyünk részt a sokszínű rendezvényen!Olvass tovább
Filmvetítés a prevenció jegyében
A tizenévesek egyre több időt töltenek a virtuális térben, kapcsolataikat a közösségi portálok segítségével élik meg. Sok veszély leselkedik rájuk, hiszen évről-évre nő hazánkban az internetes zaklatások száma. Szeretnénk, ha diákjaink tudnák mivel szembesülhetnek a felnőttek világában, és hogyan reagáljanak baj esetén. Ezért kilencedikes diákjainkkal még az iskolában előkészítettük eztOlvass tovább
Tavaszhozó muzsika
Zeneszerető diákjaink az elmúlt hetekben sem tétlenkedtek, és sok szép vidám és egyben megérintő pillanatot szereztek társaiknak és tanáriaknak Debussy, Robert Clérisse, Beethoven és mai magyar keresztyén zeneszerzők darabjaival. Köszönjük, hogy ilyen élményeket csempésztek a hétköznapjainkba!Olvass tovább









