Végzős diákunk, Gál Zsuzsanna (12A) szépen helytállt az irodalom OKTV utolsó, szóbeli fordulóján is Budapesten. Országosan 16. helyen végzett, amelyhez ezúton is gratulálunk! Felkészítő tanára Usztics Anikó volt. Nagyon büszkék vagyunk rá nem csupán emiatt az eredmény miatt, hanem mindazért, amit a köztünk töltött négy év során tett az iskoláértOlvass tovább

Vasárnap a belvárosi járókelők meglepetten szemlélték, hogy mindenfelé kisebb-nagyobb csapatokban sietősen lépkedő fekete bocskaiba öltözött tizenévesekkel találkozhatnak. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumából 300 diák igyekezett tizenegy különböző helyi és környékbeli gyülekezetbe, hogy a délelőtti istentiszteleten szolgáljon énekkel, verssel és zenével.  Ősi hagyományt folytatunk az úgynevezett kiszállással, hiszen a régi korokOlvass tovább

Református egyházunk, gyülekezeti liturgiánk szerves része az egyházi zene, mely ünnepélyesebbé teszi istentiszteleti alkalmainkat, segíti a liturgikus szövegekre való ráhangolódást, valamint fogékonyabbá tesz az Isten jelenlétének megtapasztalására.  Az egyházi zene három alapvető követelménye a szentség, a valódiság és az egyetemesség. Ennek fontosságára igyekeztünk felhívni diákjaink figyelmét a Digitális témahét kereténOlvass tovább

A Debreceni Egyetem középiskolai felvételi rangsorának előkelő 4. helyére ugrott a Debreceni Református Gimnázium a 2022. évi egyetemi felvételi adatok alapján. A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma elismerve az intézményben folyó eredményes szakmai munkát, 1.500.000 Ft támogatásban részesítette iskolánkat. A kapott összeget tehetségfejlesztő és pályaorientációs programok megvalósítására fordítjukOlvass tovább

Diákunk, Sipos Anna (11.B) beszélgetett a régi refis életről, tanári hivatásról Dr. Győri L. János irodalomtörténész-tanárunkkal, akit néhány hete a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.Olvass tovább

Diákönkormányzat újabb nagyszerű, egész napos programmal örvendeztette meg fiataljainkat. A nap első része a táncoké volt. Ezúton is köszönjük a Silver Wings Egyesület Fusion csapatának és a Hajdú Táncegyüttes táncosainak a segítségét, és diákjaink közül a Kis és Csige testvérek közreműködését. Jó volt látni, ahogy diákjaink elképesztő energiával és lelkesedésselOlvass tovább

Gimnáziumunk 9. évfolyama a Honvédtemetőben járt az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében.  A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetének közös szervezésében diákjainknak a sírok között végzett munka mellett, lehetősége nyílt egy rögtönzött történelem órán is részt venni. Megismerhették a honvédtemető, illetve az ott nyugvó hősök történetét Csákvári Sándor történésztől, akiOlvass tovább

A tavaszi szünetet követően tornászaink a Besi-Kupán képviselték iskolánkat. A verseny rendezője a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium. A küzdelem remek felkészülési lehetőséget adott az országos döntőre, amely a következő hétvégén kerül megrendezésre Budapesten. Versenyeredmények: „A” kategóriás csapatunk I. helyen végzett. A csapat tagjai: Udvarhelyi Veronika, Kereszti Édua Sarolt, Süle RékaOlvass tovább

Végzősünk, Erős-joó Kincső a gimnázium egykori, nagynevű énektanárával, a Kántus karnagyával beszélgetett fiatalkori élményekről, református hitről, küldetésről és az egyházzenéről.Olvass tovább