Régi álmom valósult meg, amikor katalógus jelent meg diákjaink művészeti alkotásaiból. Részlet dr. Molnárné Ötvös Tünde művésztanár előszavából: „Iskolánkban már-már közhelyszerű az a tapasztalatból hagyományozódó megállapítás, hogy ha két ”refis” találkozik bárhol a világban és kiderül, hogy „refisek” voltak, akkor barátként, testvérként köszöntik egymást. Egy kis időutazásra invitálva az olvasótOlvass tovább

A csendesnapok részeként, amely célja, hogy lelkileg növekedhessenek tizenéveseink, olyan préceszt tartottunk szombaton, amelyen diákok szolgáltak társaik előtt – felelevenítve a régi hagyományt. Az Úri imádság egy-egy gondolata mentén, zenei darabok és fotók segítségével hívtuk elcsendesedésre fiataljainkat. Különösen lélekmelengető volt hallani végzőseink hálaénekét az alkalom végén. Nagy örömöt jelent látni,Olvass tovább

Színjátszóink ezúttal a hétvégéjüket az internátusban töltő diáktársaik számára adták elő Horváth Barnabás Dávid diákkori darabját, a Csokonai peréről szóló Árkádiában éltem én is! című pályázatnyertes szerzeményt. Az előadás megismétlésének apropóját a közös hétvégén és félévkezdő csendesnapjaink programjain túl számos egyéb esemény adta, mint például a színdarab első előadásának (1984.Olvass tovább

A középiskolás évek az identitás-keresés idejét jelentik a fiatalok számára. Úton vannak valamennyien, mivel a gyermekkor felől, a családi körből haladnak a felnőtt lét, az önállóság felé. Nem könnyű időszak ez, hiszen egyre több felelősség van rajtuk. Sokuknak nincsenek még konkrét céljaik a jövőjükre nézve, nem tudják, hogy merre isOlvass tovább

Bár iskolánkban minden nap ápoljuk a magyar kultúrát, hiszen anyanyelvünkön olvassuk reggelente az Igét és énekeljük a zsoltárokat, ezúttal Magyar Kultúra Napja alkalmából diákjaink előadásában Kölcsey Ferenc Himnuszának eléneklés után, a 130. zsoltár dallamára hangzott el nemzeti imádságunk utolsó versszaka. A Kollégiumba diákoskodó költőre nagy hatással lehetett egykori professzor, MaróthiOlvass tovább

A téli szünet után folytatódott a tiszántúli református kollégiumok/internátusok találkozósorozata. Január 11-én Kisvárdára látogattunk, ahol az ibrányi refisekkel és a helyi kollégistákkal ismerkedtünk. Szó szerint, mert a megszervezett vetélkedő, a kincskeresés és a vacsora is vegyes csapatokkal zajlott. Diákjaink először nagyon megilletődve vették tudomásul a „keverést”, de a vacsora végéreOlvass tovább

Az elmúlt napokban újabb csodálatos zenei élményben részesítettek bennünket diákjaink az egyik szünetben. Pataky Lídia Edit (9.A) es Dani Anna Teodóra (11.A) varázsoltak el bennünket Vivaldi: La Folia című darabjával. Sok más nagyszerű művel együtt ez is ismét bemutatásra kerül majd február 9-én az Egyetemi Templomban az iskolánk jótékonysági diákOlvass tovább

Szeretnéd jobban megismerni önmagad? Vágysz Isten közelségének megtapasztalására? Esetleg teljesítőképességed vélt határaidat feszegetnéd? Vagy csak szeretsz túrázni? Neked a nyári zarándoktáborban a helyed. Jelentkezz minél előbb, mert a helyek száma korlátozott!Olvass tovább