Versenyeredmények matematikából
Büszkék vagyunk diákjainkra szép eredményeire!Olvass tovább
Büszkék vagyunk diákjainkra szép eredményeire!Olvass tovább
2021. június 12-én lezajlott a Kosáry Domokos Történelemverseny döntője a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol Makrai Boglárka (10.D) hetedik helyezést ért el. Felkészítő tanára Zeöldné Bonyár Beáta volt. Szeretettel gratulálunk!Olvass tovább
Talán furcsa a cím sokaknak: „R. A. B.”. Ne ijedjen meg senki, nekünk Refiseknek, ez teljesen mást jelent! Egy várva várt alkalmat, ami minden évben kétszer összehozza az ifjúságot, egy eseményt, amit a „Ketrecben” bonyolítunk le. Egy fáradtságos, küzdelmekkel teljes hosszú napot, ami oly sok örömöt és bánatot, emberi érzelmetOlvass tovább
A vetélkedő 2011 óta kerül megrendezésre a Nagykönyvtár szervezésében. Ebben az évben, a járvány miatt a korábban megszokott forma helyett kölönböző fiatalos műfajú, és a Kollégium életéhez kötődő témákat hirdetettek meg a szervezők. Pályázó diákjaink közül első helyezést ért el Telepóczki Róza (10B) képregénye, és harmadik lett Csizmadia Bodza Réka,Olvass tovább
A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola harmadikosai jártak nálunk egy rendhagyó környezetóra keretében. Miközben a gyerekek megtekintették az állat- és kőzetkiállításunkat, játékos formában sok ismerettel gazdagodtak. Szeretettel várjuk őket máskor is!Olvass tovább
Ebben a tanévben a diákjaink által készített kisfilm, kirándulás és kiállítás segített bennünket emlékezni a Trianoni Békediktátum kihirdetésére, veszteségeinkre és megünnepelni a Nemzeti Összetartozás Napját. A festmény Kocsis Janka, tavaly érettségizett tanuló alkotása.Olvass tovább
A Református Középiskolák XXII. Országos Kémiaversenyén iskolánk, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma ebben a tanévben két tanulóval vett részt. A járványhelyzetre való tekintettel a verseny digitális formában került megrendezésre. A versenyzők elméleti, számításos, és laborgyakorlattal összefüggő feladatokat is kaptak. Pluhár Anna (10.D) osztályos tanuló 10. évfolyamon 2. helyezést ért el,Olvass tovább
Segítőket várok a tankönyvezéshez A TANKÖNYOSZTÁSBAN VALÓ RÉSZVÉTEL BESZÁMÍTHATÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATBA Feladatok: 2021. augusztus 18. délután 2-6-ig: pakolás, átszámolás2021. augusztus 19-én és augusztus 23-tól a tankönyvek kiosztásáig: csoportosítás, bepecsételés Helye: a tornaterem Jelentkezés: szaszju@drkg.hu e-mail címen Szászfalvi Imréné Judit nénikönyvtárosOlvass tovább
Fenntartó: Tiszántúli Református Egyházkerület
Oktatási forma: 4, 5 évfolyamos gimnázium
OM azonosító: 031208
Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona © WordPress - 2023