Kilencedik alkalommal adott otthont iskolánk a középiskolások tornaversenyének, ahol a résztvevők látványos gyakorlatokkal, kitartással és sportszerű küzdelemmel bizonyították felkészültségüket. A rangos megmérettetésen iskolánk csapata kiemelkedő teljesítménnyel aranyérmet szerzett.
A versenyen „A” és „B” kategóriában 4 fiú- és 8 lánycsapat, valamint egyéni versenyzők mérhették össze tudásukat. Tornakupánk kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők az országos döntő előtt még finomítsák gyakorlataikat, és felmérjék felkészültségüket.
A rendezvényt végig sportszerű küzdelem, kitartás és egymás iránti tisztelet jellemezte. Nagy öröm számunkra, hogy iskolánk csapata a dobogó legfelső fokára állhatott.
Aranyérmes csapatunk tagjai:
Árvai Noémi, Bodó Berta, Csige Gréta Rozi, Kereszti Villő Mikolt és Szabó Rebeka.
A csapatverseny második helyezettje a Sárospataki Református Kollégium lett, míg a bronzérmet a túrkevei KSZC Ványai Ambrus Technikum csapata szerezte meg.
„B” kategória eredményei
I. Zrínyi Ilona Gimnázium (Nyíregyháza)
II. Várday Kata Református Általános Iskola és Gimnázium (Kisvárda)
III. Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium
Fiúk versenye
I. Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium
II. Várday Kata Református Általános Iskola és Gimnázium (Kisvárda)
III. Sárospataki Református Kollégium
Az egyéni versenyben is kiemelkedően szerepeltek tornászaink. Az egyéni összetett verseny győztese Szabó Rebeka lett, aki a kupa legmagasabb pontszámát is elérte gerendán (9,9). Külön öröm számunkra, hogy csapatunk minden tagja érmet szerzett az egyéni versenyben.
Egyéni összetett eredmények
I. Szabó Rebeka (DRKG)
II. Papp Tímea (Mezőtúr)
III. Kereszti Villő Mikolt (DRKG)
IV. Árvai Noémi (DRKG)
V. Csige Gréta Rozi (DRKG)
VI. Bodó Berta (DRKG)
Felkészítő tanár: Nagyné Dudik Tünde
Gratulálunk versenyzőinknek a szép eredményekhez, és további sikeres felkészülést kívánunk a következő megmérettetéshez!
