A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában került sor a Tudományos Diákkörök XXIV. Kárpát-medencei Konferencia, Élet- és Környezettudományi Tematikus Konferenciájára. Ezen Felszeghy Luca (12.d) képviselte iskolánkat. A több, mint fél éve zajló egyetemi kutatásainak eredményeit egy előadás segítségével kellett bemutatnia. A Debreceni Egyetem Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézetében folytatott kutatás alattOlvass tovább

Ebben a hónapban a fizikai világa varázsolta el az általános iskolás kisdiákokat. Bíróné Kabály Enikő tanárnő és Bán István tanár úr gimnazista segítőikkel izgalmas kísérleteket végeztek hétköznapi tárgyak, pl. tojás, kézmelegítő, léggömb segítségével, hogy bemutassák hő és légnyomás okozta változást. Következő alkalommal a mikroszkóp világa várja majd a tudásra vágyóOlvass tovább

Január 29-én megrendeztük iskolánk egykori tanárára emlékezve a Nagy Géza Matematikaversenyt. Az alkalmon közel 80 diák vett részt, akik közül a legjobbak képviselik iskolánkat a Református Iskolák Országos Matematikaversenyén. Gratulálunk minden résztvevőnek!Olvass tovább

Kedves Szülők, Egykori Diákok, Érdeklődők! A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2024. február 9-én, 17:00 órai kezdettel Jótékonysági Diák Kultúrestet szervez az Egyetemi Templomban, melyre nagy szeretettel hívjuk és várjuk Önöket és kedves családtagjaikat! A rendezvényt megnyitja főtiszteletű dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Köszöntőt mond dr.Olvass tovább

A csendesnapok lezárásaként úrvacsorás istentiszteleten vettünk részt. Az eddigi napok témája „keresem a helyem” címmel, ismét egy másik szempontból lett megvilágítva fiataljaink előtt. Ezúttal a boldogságkeresés és a hála motívuma került előtérbe a hegyi beszéd gondolata alapján, miszerint „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert akiOlvass tovább