Diákjaink több alkalommal jártak már az állatmenhelyen, és nagyon megérintette őket az ott ellátott kutyák sorsa, illetve a gondozók lelkiismeretes munkája. Advent idején tizenéveseink kezdeményeztek adománygyűjtést, amelyet most sikerül átadniuk a “Együtt az Állatokért” Állatvédő Közhasznú Egyesület képviselőjének. Örülünk, hogy támogathattuk őket munkájukban.Olvass tovább

Volt részünk mindenben ebben a pár napban , eső, hó, viharos szél, gyönyörű napsütés . Huszonhárom kezdő síelő, akik a 4. sínap végére, biztos alap technika birtokában, sebesség kontrollált síeléssel jöttek le a pályán és használták üzembiztosan az ülő és húzó lifteket egyaránt. Haladóink is baleset és sérülés nélkül síeltékOlvass tovább

Az adventi időszak kiemelkedő eseménye minden évben a kibocsátó istentisztelet. Nem csupán azért, mert a téli szünet előtti utolsó este tartjuk, hanem azért is, mert ilyenkor a meghitten világító gyertyák és mécsesek különleges hangulatot keltenek. A picike lángok és az adventi üzenet az idén összekapcsolódott, hiszen a fény születése voltOlvass tovább

Tisztelt Szülők!Kedves Felvételizők! A következő dokumentum azoknak a tanulóknak tartalmazza az oktatási azonosítóját, akik iskolánkba a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthonába jelentkeztek megírni a központi írásbeli felvételit. A határon túlról jelentkezőknek nincs oktatási azonosítójaígy ők a monogramjukkal és születési dátumukkal találják meg magukat a felsorolás elején. Ha esetleg valakiOlvass tovább

Pataky Lídia Edit 10.A osztályos diákunk az Implom József Országos Középiskolai Helyesírási Verseny második fordulójában sikeresen szerepelt, döntőbe jutott. Februárban a Kárpát-medencei döntőben mérheti össze tudását versenytársaival. Szeretettel gratulálunk eredményéhez! Tanára: Usztics AnikóOlvass tovább

Az elmúlt hetekben diákjaink osztályonként két szeretetdobozni tartós élelmiszert és nagyon sok cipősdoboznyi ajándékot gyűjtöttek össze, hogy rászoruló családok és kisgyermekek örömmel várhassák a karácsonyt. Kedden délután a Református Szeretetszolgálat jól megrakott kisbuszával indultunk Hosszúpályiba, ahol fiataljaink maguk osztották ki a társaik által készített ajándékokat az első osztályos kicsiknek. HatalmasOlvass tovább

 December 18-én került megrendezésre gimnáziumunk (DRKG) hagyományos „SÜTI” röplabda házibajnoksága, ahol minden osztály fiú- és lánycsapattal képviseltette magát. A nevezési díj a lányoknak egy-egy tálca házi sütemény volt a fiúknak 2kg gyümölcs, amely a nap végére egy közös lakoma alapjául szolgált. A mérkőzések izgalmasak és szorosak voltak, a csapatok mindenOlvass tovább