Nem múlhatott el úgy a Valentin nap iskolánkban, hogy ne legyen szó szerelemről. A DÖK által kihelyezett postaládába napokon át gyűltek a titkos üzenetek kézbesítésre várva. Nem ez volt az egyetlen lehetőség fiataljaink számára. Néhány éve érettségizett egykori diákjaink, Kozma Ferenc, vagyis Ferkó és felesége Dorina látogattak vissza hozzánk, hogyOlvass tovább

Ferencz Zsigmond iskolánk 10. A osztályos diákja megnyerte a sakk diákolimpia „B” kategóriában a városi és a megyei fordulót, így ő képviselheti Hajdú-Bihar Vármegyét az országos döntőn Budapesten idén áprilisban.További sok sikert kívánunk és köszönjük a felkészítést Deák Sándornak.Olvass tovább

Végzősünkkel, Nagy Tamással (12.D) a tanév elején már találkozhattunk a Neonhal zenekar koncertjén basszus gitárosként. Ezúttal fotósként csillogatta meg tehetségét egy kiállítás erejéig.Olvass tovább

Hatalmas büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ebben az évben ismét több döntősnek örülhetünk ezen a roppant színvonalas országos versenyen. A diákok kitartó munkája ugyanis meghozta eredményét, így Szécsi Zsófiának (12.D), Petróczi Anna Fruzsinának (12.B), Széles Hannának (11.B) és Szabó Balázsnak (11.B) néhány hét múlva ismét szurkolhatunk a végső megmérettetésen. SokOlvass tovább

A Talentum Tehetséggondozó Szaktárgyi Program újabb hétvégéjére került sor Budapesten a Baár-Madas Gimnáziumban. A biológia műhely programjain most is négy diákunk vett részt. Pénteken az Idegsebészeti Klinikán betekintettünk a robotasszisztált idegsebészetbe, és találkoztunk az első (15 éve) megműtött beteggel. A szombati nap a populációgenetika, és a bioinformatika jegyében telt, majdOlvass tovább

Az idén is megrendeztük az internátusban a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó program sorozatunkat. Múlt csütörtökön drótékszer-készítő workshopon vehettek részt a kollégisták, ahol népi motívumokat ismerhettek meg. Szombaton kiállításra kerültek a haiku pályázatra beérkezett művek, melyek hűen tükrözik kollégistáink érzéseit egyszerű verses formába öntve. A kiállított versek sokféle témát és lelkiállapototOlvass tovább

Múlt szombaton egy délután erejéig birtokba vehették a refisek a debreceni 2-es számú jégcsarnokot. Minden évben nagy népszerűségnek örvend ez a program, de idén rekordot döntött a résztvevők száma, hiszen több mint 150 fő jött el erre a rendezvényre. A jó hangulat, a közös játék, a sport segítségével szép élményekkel búcsúztattukOlvass tovább

A kiszállás hagyománya több évszázadra nyúlik vissza iskolánkban. A legutóbbi bennmaradós hétvégén azonban nem mi diákjaink mentek el egy másik gyülekezetbe, hanem a nyírbátori gyülekezet lelkipásztorai és tagjai jöttek el hozzánk magukkal hozva jókedvüket, igei gondolataikat, bizonyságtételüket és zenei tudásukat. Köszönjük, hogy magával ragadó örömük, Krisztus iránti lelkesedésük átjárhatta aOlvass tovább