Fogadalomtétel a reformáció ünnepén

A reformáció ünnepe alkalmából tartott istentiszteleten iskolánk négy pedagógusa és 10. évfolyamos diákjai kollégiumi polgári fogadalmat tettek hagyományainkhoz hűen a Nagytemplomban ünnepélyes keretek között.

Ez az alkalom minden évben fontos mérföldkő diákjaink életében, hiszen ilyenkor jelképesen is megerősítik a református kollégiumi közösséghez való tartozásukat, valamint elköteleződésüket annak értékei és hagyományai mellett. A tanári fogadalomtétel pedig kifejezi, hogy a kollégiumi közösséghez tartozás egyrészt örökség, másrészt felelősség és szolgálat is.

Ezen a napon nemcsak az egykori eseményekre és hitvalló elődeinkre emlékezünk, hanem arra is, hogy a reformáció öröksége ma is élő érték: hitre, felelősségvállalásra, megújulásra és szolgálatára hív bennünket az Úr.

Az Emlékkertben megkoszorúztuk a gályarabok emlékeművét emlékezve mindazokért, akik hitükkel, kitartásukkal és példamutatásukkal formálták egyházunk történetét.