Egy nap a közösségről és az élményekről

Idén is megrendeztük Diáknapot, amely változatos programokkal és izgalmas lehetőségekkel várta a diákokat.

A nap Kahoot-kvízzel indult az osztálytermekben, ahol a tanulók játékos formában mérhették össze tudásukat. Ezt követően érdekes előadások következtek. Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem akadémikusa és egyetemi tanára a „Fenntartható fejlődés: Háttal a valóságnak” című előadásában a fenntarthatóság kérdéseit járta körül, míg Tóth Levente AI-specialista a mesterséges intelligencia világába nyújtott megdöbbentő betekintést.

A délelőtt további részében a diákok vetélkedőn, filmvetítésen és társasjátékozáson vehettek részt, ahol az osztályok csapatokban és egyéniben is megmérethették magukat. A programot  vidám hangulatú táncház zárta.

A Diáknap idén is remek alkalom volt arra, hogy a tanulók egy kicsit kiszakadjanak a mindennapi tanórákból, új ismereteket szerezzenek, és együtt töltsenek egy élményekkel teli napot.

Köszönjük a szervezést a DÖK-nek és mindenkinek, aki hozzájárult a programok megvalósításához!