21201709Cs

Betűméret

Megjelenés

Profil

Menüstílus

Kezelőpanel

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának Fiúinternátusa

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának Fiúinternátusa a Kollégium főépületének II. emeltét foglalja el. Több évtizede, lassan egy évszázada, hogy a gimnázium bennlakó ifjai itt érnek férfivá és tekintik négy éven át valódi otthonuknak az intézményt. Az elmúlt években bekövetkezett változások miatt jóval magasabb komfort szinten laknak itt diákjaink. A régi bútorokat is sikerült lecserélnünk, valamint a padlóburkolat is megújult. A létszám csökkenésével megszűnt a korábbi zsúfoltság, így nagy és tágas szobáinkban jelenleg átlagosan hatan élnek együtt.

Az internátus létszáma a 2010-es év kezdetén 83 fő, de ebből majdnem harminc fő kilencedik évfolyamos, azaz az elmúlt évek csökkenő trendje megfordulni látszik.

A bentlakóknak szabadidejük eltöltéséhez TV-szoba, számítógépterem, tornaterem, konyha áll rendelkezésükre.


Személyi feltételeink:

A Fiúinternátus tantestülete az elmúlt években szinte állandó nevelői testülettel működött.

Zsoldos László igazgató úr tizennyolc év internátusi munka után, – melyből tizenhárom évet az internátus vezetőjeként töltött, – 2008/2009 tanév végével nyugdíjba vonult.

Az Internátus vezetésére Nagy Imre történelem-földrajz szakos tanár kapott megbízatást, aki – tanárként – hetedik tanévét kezdte az Internátusban, és a Gimnázium tantestületének is tagja.

Dr. Sipos Ferenc magyar-ének-zene szakos tanár egyéves külföldi tartózkodása után tavaly visszatért intézményünkbe, így tizenegyedik tanévét kezdi az Internátusban.

Ó Nagy Ferenc, aki 2000 óta tagja a nevelőtestületnek, tanító - történelem szakos diplomája mellé idén pedagógia szakos diplomát szerzett, emellett továbbra is a Diákönkormányzat segítő tanára.

Rozgonyi Zoltán 2005-től tantestületünk tagja, aki 2007-ben műszaki szakoktatói végzettsége mellé pedagógia szakos diplomát szerzett, tizenöt éves nevelői tapasztalatával fontos szerepet vállal magára a lelki nevelés terén is.

Fazekas Sándor az idei évben gimnáziumi teendői mellett, heti egy hosszú napot tudott vállalni, így a hétköznapok ügyeleti rendje gyakorlatilag nem változott.

Az idei tanévben Uherkovich Zoltán földrajz-biológia és Kovács Gergely magyar-angol szakos gimnáziumi tanárok vállaltak rövidnapos ügyeletet, ezzel is erősítve a gimnázium és az internátus között meglévő szoros kapcsolatot.

Vargáné Papp Katalin takarítónőként 1988 óta dolgozik az internátusban.

A betegszobán foglalkoztatott ápolónő Rácsay Andrásné szintén a Fiúinternátus személyi állományába tartozik.

A kollégiumi orvosi ellátást Dr. Somorjai László gyermek szakorvos végzi.

Karbantartási munkák ellátására a gimnáziummal közösen foglalkoztatunk egy személyt.


Az internátusi élet

A Kollégium és így az Internátus életében is fontos szerepet játszanak hagyományaink. A közösség életében igen aktív szerepet vállalnak diákjaink. Ők takarítják szobáikat, tartják rendben környezetüket, és ők látják el az apparitori (ügyeleti) teendőket is.

Sikerült megőriznünk a szobafőnöki rendszert, melyet más Református Kollégiumok sikertelenül próbáltak lemásolni az elmúlt években. A szobafőnökök a Főapparitorokkal együtt alkotják a Sedest, (a diáktanácsot), amely minden, – az internátus lakót érintő – fontosabb kérdésben dönt vagy véleményt nyilvánít. A „fikáztatásnak”, a 12-es 9-es kapcsolatnak is sikerült megőriznünk a lényeges elemeit, amely nagy segítség az újonnan jöttek beilleszkedésében, valamint végzős diákjainkat is felelősségre neveli. Az internátusi élet vonzó debreceni diákjaink számára is. Néhányan be is költöznek az internátusba, mások csak a szilenciumokra csatlakoznak közösségünkhöz.

Minden hétfőn este Németh Tamás tanár úr tart áhítatot a tv-szobában, így kezdve el az új hetet. Nagyon népszerűek az évfolyam bibliaórák is melyeket hagyományainkhoz híven teológushallgatók tartanak a hét egy kijelölt napján. A szombat esti Perces, és a vasárnapi közös Istentisztelet zárja le a hetet, hogy ne csak a test, hanem a lélek is meg tudjon pihenni az itt töltött hétvégéken.

Digitális évkönyvek

Könyvtár

Reformáció emlékév

Régi honlap