05201710Cs

Betűméret

Megjelenés

Profil

Menüstílus

Kezelőpanel

Hirdetés, 2012. február 21.

Tájékoztatom diákjainkat, hogy a ránk következő hétvégén (február 25-én és 26-án) rendezi meg iskolánk a református középiskolák matematika versenyét. Kérem, hogy az osztálytermekből minden személyes dolgot vigyetek el, az osztálytermeket rendben hagyjátok, mert valamennyi tanterem szükséges a verseny lebonyolításához. A kollégista tanulók az internátusok vezetőinek utasítása szerint hagyják szobáikat, és segítsenek a szálláshelyek előkészítésében. Köszönjük a közreműködést!

Iskolánk éves programja szerint pénteken, február 24-én kerül sor a 10. évfolyamos diákok kollégium történeti vizsgájára. A 10. évfolyam tagjainak ezen a napon az első négy óra lesz megtartva, majd megebédelhetnek. A vizsga 12 órakor kezdődik és 13 óráig tart. A terembeosztást a szervező tanárok közlik. Kérem, hogy 11.45-re mindenki foglalja el helyét a számára kijelölt teremben! Felhívom a figyelmet arra, hogy a vizsgateremből csak a vizsgaidő lejártakor távozhatnak a tanulók, mert különben zavarnák még dolgozó társaikat!

A végzős osztályok (12.A, 12.B és 13.D) tanulói február 27-én, hétfőn történelem próba érettségi dolgozatot írnak, amely 7.40-től 8.40-ig tart. Kérem, hogy az érintett tanulók 7.30-kor foglalják el helyüket a kijelölt teremben! Mindenkitől pontos megjelenést és becsületes munkát kérünk!

Március 1-án, csütörtökön 18.30-kor Eric Barrett angol természettudós tart előadást a Kálvin teremben „EGYEDÜL VAGYUNK-E A VILÁGEGYETEMBEN?” címmel. Vendégünk már többször tartott hasonló témájú, nagy sikerű előadást iskolánkban. Szeretettel hívjuk érdeklődő diákjainkat és tanárainkat erre a rendezvényre is!

Szeretettel ajánlom 11. évfolyamos kollégista tanulóink figyelmébe a kecskeméti cserediák akciót. A tájékoztató anyag és a jelentkezési lap az osztályfőnököktől vagy az internátus vezetőktől kérhető, valamint hozzáférhető iskolánk honlapján is.

Debrecen, 2011. február 21.

Győri József
igazgató

Digitális évkönyvek

Könyvtár

Reformáció emlékév

Régi honlap